Alig értünk haza Edoból már is minden vissza állt a régi kerékvágásba. A bátyám újra a régi nevetős férfivé vált, és néha igen kellemetlen pillanatokat tudott okozni.
Ami azonban a legszembetűnőbb volt, hogy senki nem emlegette a múltat.
-Selly!
A hang felé fordultam, majd meghajoltam Mavis előtt.
-Miben lehetek a szolgálatodra mester?-kérdeztem alázatosan.
-A segítségedre lenne szükségem. Gyere...
Erza
Szerintem csak nekem tűnt fel, hogy Selly,Mavis és Luka társaságában távozik. Igaz Al is felkapta a fejét, de sejtette, hogy az első mester nem véletlenül csak a lánynak szolt. Kíváncsi voltam, hogyan ismerkedtek össze, de végül rá jöttem, hogy Selly annyira ki ismerhetetlen, hogy nem is érdemes őt nyomon követni.
-Erza-szólt valaki a hátam mögül.
-Oh szia Lu-mondtam, mikor hátra fordultam.
Még mindig nehéz volt elhinni, hogy életben maradt. Annyira elszoktam már a hangjától, hogy ha hozzám szólt nem ismertem fel elsőre.
-Mond.
-Nincs kedved eljönni velünk vásárolni?-kérdezte.
Csak ekkor tűnt fel, hogy Wendy is ott van vele. A kislány mellett Rómeo ácsorgott unott arccal, de láttam rajta, hogy nem szívesen maradna itthon.
Bólintottam, majd hagytam, hogy Lucy belém karoljon. Akárhogy is Selly és Juvia után ő volt a legjobb barátom. Nehezen akartam beismerni, de néha még a kék hajú lány elé is tudtam helyezni. Igazából mindháromnak sokat köszönhettem már. Juvia és Selly is többször kockáztatták az életüket értem, Lucy meg a maga szeleburdiságával, mindig felvidított. Igazából a céhben mindenkinek meg volt a maga hibája, és jó tulajdonsága ami miatt szerettem itt dolgozni.
A városban sokan Lucy után fordultak még mindig. Eleinte zavart, de ahogy a lány nevetését láttam már nem érdekelt. A boltban rögtön a butikok felé mentünk. Míg mi próbáltunk Rómeo unottan ült az egyik zsámolyon, de azért a szemét le nem vette volna Wendyről.
Öszintén nagyon jól éreztem magam. Sikerült vennem egy új páncélzatot-nem nevetni macska ruha-, és utána még egy cukrászdába is bementünk.
A délután nagy részét a szabadban töltöttük. Lucy folyton siránkozott pedig semmi értelme nem volt
-Szerintem akkor is aranyos vagy ebben a ruhában-mondtam.
-Igazán vissza adhatnád a ruháimat-mondta.
Nevettem, de nem varázsoltam elő a ruháit. Kíváncsi voltam Natsu reagálására, mikor meglátja a feleségét ebben a ruhában.
-Gonosz vagy-mondta duzzogva.
-Ha gondolod, én is felveszem az új macska ruhámat-mondtam.
-Egyet értek!-kapott az alkalmon.
Varázslattal átcseréltem a ruhámat, majd vidáman sétáltam mellette. Wendyéket már korábban elhagytuk valamerre. Betértünk egy könyvtárba-persze az én akaratom miatt-, majd megragadtam egy könyvet és úgy ahogy voltam elkezdtem olvasni.
-Néha komolyan azon gondolkodom, hogy épelméjű vagy e-mondta Lucy órákkal később, mikor ki tudott rángatni az épületből.
Ezen elgondolkodtam egy pillanatra, majd megvontam a vállam. A nap végére felhagytam, hogy a céhig a macska ruhájában legyen, így a lépcsőjén vártam meg, hogy átöltözzön.
-Köszi a mai napot-mondtam, majd olyat csináltam amit szerintem nem sokszor.
Megöleltem.
(Bocsi a késésért, de itt a kövi rész. Folytassam)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése