Makarov a vállamra tette a kezét, én meg felnéztem rá.
-Vissza kell menned Grayékhez. A lányod nem sokáig fog már aludni, és ha téged sem talál ott nagyon ellesz keseredve. Tudom, hogy nehéz és hogy most magányra vársz, de ne feledd el, hogy apa vagy. A kicsi Selly még ha nem is tudja a tudtodra adni ugyan úgy gyászol-mondta.
-Igazad van-töröltem le a könnyeimet, majd elindultam kifelé a céhből.
Kint zuhogott az eső, ami pont kifejezte az érzéseimet. Lucy meg halt. Az átok beteljesült. Felesleges volt kérdezni, hogy miért ő. Féltem ettől, de úgy gondoltam, hogy inkább én szenvedjek egy sort, aki már megélte, hogy elveszítse a szeretteit, nem úgy mint a többiek.
Gray a bejárati ajtóban várt. Nem mondott semmi csak a kezembe adott egy törölközőt, majd a vendég szoba felé terelt csendesen. Juvia éppen akkor takarta be a lányom.
-Most aludt vissza-mondta, majd megölelt.
Kicsit jól esett ez a figyelmesség tőle, de mielőtt a könnyeimet láthatta volna finoman eltoltam magamtól.
-HA szükséged van valamire csak szólj-mondta Gray, majd csendesen kimentek.
Lucy (ne kérje senki, hogy az első nevén szólítsam) álmában megfogta az ujjam, ahogy finoman megsimogattam a kezecskéjét. Apró arca szomorú volt, és láttam rajta, hogy érzi... Az édesanyja meghalt.
A kicsi mellett aludtam el, és reggel arra keltem, hogy nincs mellettem. Ahogy körbe néztem láttam, hogy Gray ringatja éppen, és próbálja megetetni cumisüvegből.
-Ne haragudj, de egy ideje fenn már. Próbáltalak hagyni, de Selly nem akar enni...
-Megpróbálom én...
Óvatosan átvettem a lányom, majd a elkezdtem adni neki a tejet. Lucy rögtön szívni kezdte az üveg szívókáját. Tekintetét végig rajtam tartotta, mintha attól félne, hogy eltűnök.
-Látszik, hogy felismeri az apját-mondta a barátom, majd kiment.
Csendesen telt el a délelőtt. Délután csak annyi időre zavartak Grayék amíg közölték, hogy a mester elintézte Lucy temetését. Bár mennyire is szerettem ezt nem bírtam volna megcsinálni.
A temetése egy hét múlva volt. Végig sírtam az egészet, de nem érdekelt. Ki ne tette volna ezt a helyemben? Ahogy vissza mentem az üres házba, megint rám tört a sírhatnék, és amint a kicsit lefektettem és elvonultam a hálóba megint fel tört belőlem a zokogás. A falakból és az ágyneműből Lucy illata fogadott. A kandallója felett a közös képeink voltak, köztük egy olyan is ami nemrég készült az esküvőn.Az a kép tükrözi a legjobban Lucy örök mosolyát amit, majd megmutathatok a lányunknak, ha elkezdi keresni az anyukáját.
hú oké... abba ne hagyd
VálaszTörlés